Loading Események

Ez az eseményt elhalasztották.

A Váltás – Filmvetítés a TÉR-ben

április.4. 16:30 - 18:00

950 Ft

Egész életemben valakivé akartam válni. Végül lettem valaki – de az a valaki nem én vagyok – írja dr Wayne W. Dyer.

A Váltás című film azokhoz szól, akik eljutottak önmagukban ehhez a felismeréshez, de nem tovább. Ez és ehhez hasonló gondolatok törik meg a megszokott mindennapjaikat és már nem tudnak ugyanúgy gondolkodni és élni, mint annak előtte.

„Egyszer csak – teljesen felkészületlenül – belépünk az élet délutánjába. És ami még rosszabb, azzal a hamis feltételezéssel tesszük meg ezt a lépést, hogy korábbi eszméink és igazságaink ezután is kiszolgálnak majd bennünket. Az élet délutánján azonban nem élhetünk a reggel programját követve. Ami reggel hatalmas volt, estére már kevésnek bizonyul, ami reggel még igazságnak tűnt, estére hazugsággá válhat..” (Carl Gustav Jung)

A film megtekintése után közös beszélgetésre és kérdések feltevésére lesz lehetőség a témában, illetve azzal a workshoppal (április 12-13.) kapcsolatosan is, ami a 4 Váltással foglalkozik, amely egy emberi életben bekövetkezhet. Bekövetkezhet de nem történik meg mindenkivel természetszerűleg.

Ami ” kötelezően” megtörténik az csak az első két Váltás.

Mit jelent ez? Mit jelent a Váltás? Mi lesz azzal, akiben nem történik további Váltás? Honnan tudom, hogy bennem, illetve másban megtörtént egy további Váltás is, semmint csak a két „kötelező”. És mit kezdhetek, mit kell azzal kezdenem? Kell egyáltalán valamit? Hova lehet eljutni? Milyen az élet, ha további Váltások történnek velem? (Mivel a film feliratos, ajánlatos az otthoni „előnézés”.)

Helyszín:

Tér központ – Narancs moziterem

Sóstói út 70.
Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 4400 Hungary
Scroll to Top