VÁLTÁS A TÉRBEN – Önismereti képzés csoportmunkában

Mit jelent a VÁLTÁS?

Az elmúlt év „kísérleti képzését” követően most újraindul és kibővül az a közös munka, amelynek célja, hogy megfigyelőként tekintsünk saját elmeműködésünkre, és rálássunk arra, hogyan alakítja személyiségünket a gondolkodásmódunk, kommunikációnk, reakcióink, tudatszintünk, biológiai és pszichológiai működésünk.

A VÁLTÁS egy folyamat, amely segít felismerni azokat a belső mintákat, szokásokat és meggyőződéseket, amelyek már nem szolgálnak minket, és amelyeket tudatosan alakíthatunk át egy jobb fizikai és lelki egyensúly érdekében. Tudjuk, hogy a változás nem könnyű, hiszen gyakran ugyanazzal az elmével próbáljuk megoldani a problémákat, amely létrehozta őket. Ezért tapasztaljuk azt, hogy újra és újra ugyanazokkal a helyzetekkel találjuk szemben magunkat – csak más környezetben, más emberekkel.

A VÁLTÁS lehetőséget ad arra, hogy tágabb nézőpontból tekintsünk magunkra és a világra, kilépjünk a rögzült gondolkodási mintákból, és felfedezzük, hogyan működik az elme – és mi van azon túl.

A négy váltás folyamata: Dr. Wayne W. Dyer A váltás című könyve alapján négy fontos állomást érintünk a közös munka során:

  1. Valahonnan… – Az út a nemlétből a létezésbe, a szellemből az anyagi világba.
  2. Ambíció… – Az ego által vezérelt identitás kialakulása, ahol az önazonosságot a külső világ határozza meg.
  3. Valahová… – A visszafordulás az igaz önmagunk felé, ahol az ego háttérbe szorul, és egy mélyebb értelem veszi át a helyét.
  4. Értelem… – Az élet valódi céljának felfedezése, ahol a szinkronicitás és a belső bölcsesség vezeti a mindennapokat.

A program azoknak szól, akik készen állnak arra, hogy elengedjék régi történeteiket, és ne a konfliktusokra, félelmekre, túlélésre és kontrollra fordítsák energiájukat, hanem egy tudatosabb, szabadabb, mélyebb valóság felé induljanak.

A csoportos munka során:

  • Rálátunk saját gondolkodásmódunkra és hitrendszereinkre.
  • Felismerjük a tudatalatti programokat, amelyek irányítják életünket.
  • Megértjük, miért ismétlődnek bizonyos élethelyzetek.
  • Lehetőséget kapunk a váltásra, hogy egy tágabb nézőpontból érzékeljük önmagunkat és a világot.

Időpontok és részvételi lehetőség:

  1. csoport: Minden kedden 9:00 – 11:00
  2. csoport: Minden kedden 17:00 – 19:00

A foglalkozások heti rendszerességgel zajlanak, időszakosan új csoportok indulnak, amihez lehet csatlakozni.

Ha szeretnéd új szemmel látni önmagadat és a világot, és készen állsz a VÁLTÁSRA, akkor várunk szeretettel a T.É.R. Akadémián!

Gaal Roland

Jelentkezz egy kitöltéssel

Az alábbi elérhetőségeink egyikén vedd fel velünk a kapcsolatot, ha bármi kérdésed maradt.

Ügyfélszolgálat

Hétfőtől Péntekig
8:00-17:00

Címünk

4400 Nyíregyháza, Sóstói út 70.

Telefonszámunk

+36 (20) 218 8815

E-mail

Jelentkezési űrlap

Kérj ajánlatot a kiválasztott szolgáltatásra

Scroll to Top